Véget ért a 2025-ös Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny

Véget ért a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiumának szervezésében megvalósult XXIII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny, melynek főszereplői idén az egyetemek mellett a középiskolák lettek. Az egyetemi versenyzők mellett 2025-ben először középiskolás szekció is indult a versenyen, melynek döntője 2025. január 31-én zajlott. A két szekcióban összesen 19 csapat vett részt az eseményen, ami a korábbi éveknél magasabb résztvevőszámot (76 versenyző, ebből 40 fő egyetemista, 36 középiskolás) eredményezett.

A verseny online fordulóval indult, melynek keretében 12,5 óra állt az egyetemi szekció csapatainak az esetmegoldásra, miközben a középiksolás csapatok 5 napot kaptak megoldásaik kidolgozására (részletek).

A középiskolás szekcióban 5 helyezés került kihirdetésre (részletek):

  • Cickányok (GYSZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum, Győr)
  • Monti (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest)
  • Credit Default Swaps (BME International Secondar School, Budapest)
  • LADA (Soproni Szc Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Sopron)
  • Raklók (GYSZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum, Győr)

Az egyetemi szekcióban 4 díj került kiosztásra (részletek):

  • IMPACT (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)
  • Shrek (Soproni Egyetem)
  • Economus (Miskolci Egyetem)
  • data2direction (Babes-Bolyai Tudományegyetem)

A verseny egyetemi szekciójának eredményhirdetésén a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium kiválósági programjának díjátadója is helyet kapott, melynek díjazottjai a szakkollégium következő tagjai lettek (részletek):

  • helyezett: Süle Máté József
  • helyezett: Kovács Adél
  • helyezett: Vass Viktória

A verseny nagyszerű hangulatban telt, nagyon sokrétű programok gazdagították a résztvevők egyetemünkön való tartózkodását. Jövőre tervezzük a középiskolás és egyetemi szekció indítását egyaránt!

Fotó: Horváth Márton

Hasonló cikkek